Helen Doron Nyelviskola
Jelentkezzen Ingyenes Bemutató órára
Rohanó világunkban egyre több szülő ismeri fel, hogy gyermeke sikeres jövőjéhez az idegennyelv-ismeret elengedhetetlen és ennek elsajátítását nem lehet elég korán elkezdeni. Azt mondják, ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy.
A gyermekek és fiatalok rendkívül fogékonyak, hamar és szívesen sajátítják el az idegen nyelveket. Szakképzett, idegen nyelvszakos tanító kollégáink többéves tapasztalattal rendelkeznek a gyermek-nyelvoktatás területén, játékok, versek és dalok segítségével szerettetik meg a gyermekekkel a nyelvtanulást.
Szilárd meggyőződésünk, hogy a játékhoz hasonlóan a gyermekek lételeme a mozgás, mely által könnyebben elsajátítják az idegen nyelvű tananyagot, ráadásul a mozgás színesíti a nyelvi foglalkozásokat.
Mozgásfejlesztő óráinkat tartó kollégáink fiatalok és dinamikusak, ugyanakkor szakmájukban „régi motorosnak” számítanak.
Ha felkeltettük érdeklődését, jelentkezzen ingyenes bemutató órára!
Helen Doron módszere
A világ minden részén elismert módszer
A nyelviskolánkban alkalmazott Helen Doron Early English módszer az angolnyelv-tanulás egyedülálló, könnyű és természetes módja, amelyet a gyermek anyanyelvétől függetlenül a világ számtalan országában alkalmaznak. Ez a nemzetközileg elismert angol tanulási rendszer a gyermek természetes képességére épít, a speciálisan kifejlesztett tananyag ismételt otthoni hallgatása és a játékos foglalkozások pozitív, vidámsággal teli környezete megadja a gyerekek számára azt, hogy az angol a gyermek második anyanyelve lehessen.
A képzés célja: minél korábban megszerettetni a gyerekekkel az idegen nyelvet és fogékonnyá tenni őket annak későbbi elsajátítására. A korai nyelvi fejlesztéssel kiszélesíthető a gyermekek mentális kapacitása tanulásra és más tevékenységekre vonatkozóan is.
Miért ebben a korban? Ez az az időszak a gyermek életében, amikor a legfogékonyabb az idegen nyelv befogadására. Attól nem kell tartanunk, hogy összezavarjuk a gyermeket. A gyakorlat azt mutatja, hogy a gyerekek különbséget tudnak tenni a nyelvek között. Ebben a korban természetes módon sajátítják el a nyelvet, szinte észrevétlenül. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora előnyt jelent ez az iskolába kerülve!
A képzés módszere: nem szó szerinti tanulásra kell gondolni. Jobban szeretjük a “játékos angol nyelvű foglalkozás” kifejezést. A foglalkozásokon a gyerekek angol nyelvű dalokat, mondókákat tanulnak játékos formában. Megtanulnak alapkifejezéseket, színeket, testrészeket, környezetükben fellelhető tárgyakat, fogalmakat stb.
Az agykutatók megmutatják, miért is remekelnek a gyerekek a nyelvelsajátítás terén!
Miért pont a Helen Doron Nyelviskola a legalkalmasabb?
A tudósok végre magyarázatot találtak arra, miért vezetnek magasan a gyerekek az új nyelvek elsajátítása terén. A gyermekek agyának vizsgálatára MRI (mágneses rezonancia) vizsgálatokat és animációs technológiát felhasználva, a tudósok felfedezték, hogy a gyerekek agyuk más régiójában dolgozzák fel a nyelvi információt, mint a felnőttek.
Az agy különböző területei irányítják testünkben a különböző funkciókat és a megismerő képességet. Az automatikus agyi funkciók, olyan dolgok, melyeket csaknem gondolkodás nélkül végzünk el, az agy azon mélyebb rétegéből jönnek, melyet „mély motoros területnek” neveznek. Mikor a gyermekek nyelvet sajátítanak el, ugyanezt a részét használják agyuknak, így a nyelvet az agyuknak mélyebb, alapvetőbb része sajátítja el és az új nyelv hamarosan természetessé válik számukra.
Mikor azonban felnőttek tanulnak második vagy harmadik idegen nyelvet, agyuk másképp működik. A lehetőségek kapuja arra, hogy a mélyebb agyi rétegekbe véssünk be információt és készségeket, kisgyermekkorban van a legszélesebbre tárva (optimálisan 7 éves korig) és szinte teljesen becsukódik 18 éves korra. Ezért a felnőttek kénytelenek máshol tárolni az információt, egy aktívabb, nem olyan mély agyi rétegben.
Következésképpen, a felnőttek általában végiggondolnak egy mondatot anyanyelvükön, azután szó szerint lefordítják ahelyett, hogy automatikusan a másik nyelven gondolkodnának, mint ahogyan azt egy gyerek tenné. Még azoknál az embereknél is, akik alapos képzést kaptak felnőttként egy másik nyelven, és úgy érzik, beszédük automatikus, idegi szinten másképp működik agyuk, mint a gyerekeké.
A nyelvelsajátítás agyi hátterét vizsgáló kutatás azt bizonyítja, hogy a gyermekkori (lehetőleg 7 éves kor előtti), nyelvelsajátítási módszerrel történő nyelvoktatás számos előnnyel jár.
Dr. Kovács Judit PhD (ELTE Tanító és Óvóképző Kar)
1.) Nyelvelsajátításon alapuló nyelvfejlesztés
A HDEE Nyelviskola a 14 éves kor alatti gyermekek nyelvoktatásával foglalkozik. A vizsgált korcsoport nyelvfejlesztésére a Nyelviskola pedagógusai által alkalmazott módszer azon az elven alapul, amely megkülönböztet nyelvtanulást és nyelvelsajátítást. A 6-7 év alatti gyermekek esetében az idegen nyelvvel való ismerkedés és nyelvfejlesztés természetes és hatékony módja a nyelvelsajátítás, amely nem nyelvi, nyelvtani szabályok tudatos követésén, hanem természetes, mindennapi tevékenység közben nem-tudatos magatartáson alapul.
Mivel nem hagyományos iskolai, tanórai kontextusról van szó, a gyermek nincs kitéve egyfajta megfelelési kényszernek, hiszen fejlődését, eredményességét nem mérik osztályzatokkal. A hibajavítás is pozitív, kudarcélményt nem okozó módon történik a foglalkozásokon, csakúgy, mint abban a szituációban, amelyben a gyermek az első nyelvét elsajátítja. Az idegen nyelvvel való kapcsolat nem ’produktum-orientált’, nem kell adott időre számot adni az előmenetelről. Az idegen nyelvvel való foglalkozás, mint folyamat van jelen a gyermek életében.
2.) Tevékenység-alapú tanulás
A korai nyelvfejlesztésben éppen ezért hasznosak a mozgással összekötött tevékenységek, versenyek, állatok mozgásának utánzása, ritmikus mozgások, tánc, vagy körjátékok. A tevékenységek végzésére buzdító tanári utasítás azért is hasznos ebben az életkorban, illetve a nyelvvel való ismerkedés korai szakaszában, mert ad elegendő időt a produktív nyelvhasználat megjelenéséig is a receptív (a hallás utáni megértést segítő) készségek kialakulására.
3.) Az érzékelés, mint a gyermeki tanulás egyik módja
A kisgyermekek, mivel fogalmi gondolkodásuk nem olyan fejlett, mint a tizenéveseké vagy a felnőtteké, másféle módon, például érzékszerveik segítségével próbálják megismerni a körülöttük lévő világot, és értelmezni annak jelenségeit. Ezért fontos, hogy módjuk legyen sokfajta eszközzel, tárggyal kapcsolatba kerülniük tevékenység közben. Erre szolgálnak a különböző játék és sporteszközök, labdák, színes játékszerek, játékállatok. A látás és tapintás útján szerzett ismereteket jól egészítik ki a hallás útján szerzett ismeretek, amelyek, mivel idegen nyelvről van szó, elsődlegesek a helyes nyelvi modell, a nyelv hangzásának, intonációjának elsajátítása szempontjából. Ezen kívül a gyermekversek, mondókák, dalok ritmikája, rímei, hangzása, illetve a hallgatásukhoz kapcsolódó mozgásos tevékenységek (mozgásos érzékelés) a gyermeknek kellemes érzést jelent.
A kisgyermek az idegen nyelv iránt akkor fog érdeklődni, ha az azzal való foglalkozás kellemes légkörben, stresszmentesen, örömteli, játékos tevékenységek formájában történik. A kisgyermekek nyelvtanárának az eszköztárában olyan tevékenységek kell, hogy szerepeljenek, amelyek ezeknek a kritériumoknak megfelelnek. A dicséret, a buzdítás, a mosoly a pedagógus mindennapi eszköze. A nem teljesen hibátlan nyelvi megnyilvánulások közvetlen javítása, memorizáltatása helyett a tanár a helyes nyelvi alakot ismétli, így a gyermeknek módjában van azt megjegyezni és rögzíteni. A kisgyermeket tanító pedagógus feladata semmiképpen sem a teljesítmény értékelése, és az elmarasztalás, hanem a pozitív attitűd kialakítására törekvés, amely a későbbi, iskolai nyelvtanulás során is a gyermekkel marad. A HDEE pedagógusai tisztában vannak ezzel a szereppel.


